Varró Dániel - Bednai Natália


verses összeállítás egy részben

Lány   Cseh Adrienn / Szuromi Bernadett
Másik Lány   Ternai Krisztina
Fiú   Baksa András
Nagymama   Kis Dóra
Nagypapa   Zsiga László
Kisunoka   Gáliczki Nikoletta
   
     
Írta   Varró Dániel
Összeállította   Bednai Natália és Szuromi Bernadett
Jelmez   Micskó Károly
   
Rendező   Bednai Natália
 
     
Bemutató:   2014. október
 
 

Varró Dániel rímekbe szedett gondolatai úgy csusszannak a gyerekek és felnőttek fejébe, hogy észre sem veszik, tanulni sem kell. Ebben az előadásban Apa és Anya féltő tekintetétől követve kísérhetünk végig három kis életet az óvodás kortól, át az iskolán, a szerelmen keresztül egészen a házasságig, majd az ő kisbabájuk megszületéséig. A versek mellett elhangzanak ovis dalok, és iskolás énekek is. A gyerekek velünk együtt élik át tulajdonképpen saját életüket, majd néznek önnön jövőjükbe. Ez a „mesevers” egyedülálló a magyar színpadokon, ezért különleges élményt jelent a közönség számára